Hajónapló A hajónaplóban az általunk fontosnak tartott cikkekbõl, elemzésekbõl válogatunk. Maradjanak velünk 2. Horvát János, Népszabadság, 2006. szeptember 27. E címmel már írtam e hasábokon arról, hogy krízishelyzetben miként reagálnak a magyar televíziós adók. Akkor, az augusztus 20-i természeti katasztrófa idején a Hír TV volt az egyedüli, amely gyorsan felelt az eseményekre. Egy hónappal késõbb, az újabb krízis idején a helyzet nem sokat változott. A Hír TV stábja szintén félthette ugyan kameráját és közvetítõkocsiját, de végig, s más hazai és külföldi kereskedelmi adók számára is elérhetõen közvetítette az MTV épülete elleni támadást. Igaz, most nem telt egy órába, amíg a közvetítés hangvétele kormányellenesre fordult; az elsõ percben nyilvánvaló volt, hogy minek, kiknek drukkol a közvetítõ riporter. A Hír TV komoly szakmai tévedése - de lehet, hogy szándéka - az volt, hogy hagyta, hogy helyszíni riportere átlépje a szakma és a politikai ízlés határait, és nem volt senki, aki a stúdióból objektívebb hangot tudott vagy akart volna megütni. (A felfokozott hangulatú helyszín mámoros körülményeket képes teremteni. Magával ragad, tompítja az ítélõképességet, és a vonalvég riportere ilyen esetekben szinte automatikusan a helyszín szószólója lesz. Ha pedig már eleve rokonszenvvel közelít valamely oldalhoz, akkor biztos, hogy tudósítása elfogult lesz. Ilyenkor kell a jó szemû szerkesztõ, vagy a stúdióból egy nyugodt hang, amely megteremti, helyrebillenti az egyensúlyt. Persze csak akkor, ha erre az adott tévéállomás vezetõinek van tényleges igénye.) Minthogy az események világszerte érdeklõdést keltettek, a magyarországi krízis már nem csak hazai televíziósoknak jelentett kihívást. Beléptek a képbe a külföldi tévék is, melyek anyagait aztán itthon is meg lehetett tekinteni. Elsõ tudósításaik értelemszerûen a magyar készítésû televíziós muníciókból építkeztek. A tévé elleni roham másnapján a madridi reptérrõl hívott egy spanyol tévés kolléga, mondván, hogy pár óra múlva Pesten van, segítsek majd neki, hogy tudósíthasson a forradalomról. Kedden este - már a pesti szállodából - újra felhívott. Forradalmi lendülete jócskán lelohadt, inkább csalódottnak tûnt. "Ezt a forradalmat jól megettük" - mondta. A televíziós híradások ugyanis többnyire sztereotípiákból építkeznek, pontosan azért, hogy elsõre érthetõek legyenek egy olyan közönségnek is, amely nem tud semmit a magyar médiaháborúról, az árpádsávos lobogó jelentésérõl, a tévé elõtti tüntetések történetérõl vagy a B-középrõl. Õk a készen kapott képeket névértéken fogadják, és azt látják csak, hogy felhevült arcú és testû ifjak különféle zászlókat lengetnek, jelszavakat kiabálnak egy komoly külsejû épület elõtt, velük szemben felsorakozik a rendõrsorfal, süvít a kõ és a vízsugár, lecsap a gumibot. A híradókban megszokott és elfogadott sztereotípiák alapján mindez forradalom. Így nézzük mi is az indonéz, a Fülöp-szigeteki vagy dél-amerikai felvételeket. És ha ilyen képek befutnak, már indulnak is a saját stábok tudósítani. Onnan kezdve ki-ki képességei, szakmai tudása szerint árnyaltabban is megpróbálhatja bemutatni a valóságot, ami persze nem biztos, hogy sikerül. Bármilyen újságíró adja is a tudósítást, otthoni nézõinek igyekszik segíteni azzal, hogy nekik ismerõs közegbe ágyazza mondanivalóját. Az angol lapokban, tévékben néhányan igen gyorsan Blairre vonatkoztatták a magyar eseményeket, ha másért nem, akkor azért, mert a magyar miniszterelnök többnyire maga is az angol politikus gondolataival, viselkedésével kapcsolatos szimpátiájáról beszél. Az amerikai CNN tudósítója pedig végre háborítatlan lelkesedéssel tudta elemezni Budapesten az amerikai belpolitika immár három évtizede legpikánsabb témáját, a politikusi hazugságot. Nixon és a Watergate, az idõsebb Bush és az adóemelések, Bill Clinton és Monica Lewinsky orális románca mind-mind errõl szólt. Tudható, hogy a hipokrita amerikai társadalom igencsak felélénkül, ha egy politikus hazugságai kerülnek szóba. Nem véletlen tehát, hogy a CNN riportere csak errõl faggatta Gyurcsány Ferencet. És hiába választékos a magyar miniszterelnök angolja, hiába felel meg jól egy általános riport, egy gazdasági beszámoló vagy egy nemzetközi válság megkívánta színvonalnak; nem elég ahhoz, hogy súlyos morális kérdéseket hihetõen és riportformában megválaszoljon. Ehhez anyanyelvi szintû tudás szükséges. Ilyen esetben a riporter nyelvi fölénybe kerül a nyilatkozóval szemben, egyenlõtlen a felállás, és most mindazon kérdéseket, amelyeket Nixonnak, Bushnak, Clintonnak és az amerikai politikusoknak nem tudott - vagy nem mert - feltenni, végre elõhozhatja. Hiszen õ is csak hazabeszél! Szeptember 18-19-én a Szabadság téri vandalizmus során többen hiányolták az MTV közvetítését, helyszíni tudósítását. Kicsit morbid ez. Olyan, mintha egy érzéstelenítés nélküli vakbélmûtét alatt azt kérnénk a pácienstõl, hogy szisszenés nélkül és tárgyszerûen számoljon be a mûtéti fázisokról. Egy tévés szervezettõl nem lehet elvárni, hogy miközben munkaterein fosztogatók rohangálnak, fél téglákkal a kezükben fenyegetik a munkatársakat, felgyújtják kocsijukat stb., akkor is olajozottan mûködve, objektíven közvetítse az eseményeket. Az elsõ éjszakát követõ sokk után a késõbbi napok felkészültebb televíziós válaszokat hoztak. A krízishelyzetre még mindig nem reagáltak azonnal a nagy állomások, de kezdett kiderülni, hogy melyik szervezetnél ki a jó "harctéri" tudósító, ki képes lényeglátásra, kinek vannak megbízható információi, és ki nem ül fel minden pletykának. Kiderült, hogy attól kezdve, ha felkészült tévés újságíró kerül az élõ események középpontjába - erre egy napot mindenütt várni kellett -, aki képes a beáramló mûsorfolyamot, a rendezetlen, gondozatlan képeket értékelni, szintetizálni, akkor a nézõ számára is érthetõbb, emészthetõbb formába rendezõdnek az események. Elmúlt több mint egy hét, nyugalmasabban zajlanak a történések. A televíziós újságírói gárda - amelynek szakmai fejlõdésébõl sajnos az utóbbi 10-15 esztendõ jobbára kimaradt - edzõdni, tanulni kezdett, igaz, túl drága leckeórák keretében. De talán még nem késõ. Egyrészt, mert sajnos lesz még dolguk krízishelyzetben, másrészt, mert erre a tudásra békeidõben is nagy szükség lenne. Horvát János Maradjanak velünk 2., Népszabadság, 2006. szeptember 27.